Átalány vagy óradíj?

 

A helyes válasz: a kettő kombinációja. Alapvetően a jól behatárolható karbantartási és fenntartási munkákért érdemes átalánydíjas konstrukciót választani. Így nincsenek hó végi meglepetések, nincs min vitázni, mindenki csak arra koncentrál, ami a feladata. Az átalánydíj mértéke az első időszakban javaslat és igényfelmérés alapján kerül meghatározásra, amit első alkalommal 3 hónap után, majd azt követően 6 havonta közösen felülbírálunk.

A rendszer átalakításával kapcsolatos fejlesztések iránya - ha szükségesek egyáltalán - már rövid időn belül kiderülnek. Ezen fejlesztések alapvető célja a kiszámíthatóság és a stabilitás növelése, amelyek természetesen árajánlat alapján kerülnek számlázásra.

Így fordulhat elő, hogy olyan 50 fő feletti cég, ahol az eredeti szerződés szerint a munkák megközelítőleg havi 25 rendszergazdai órát emésztettek fel, az átalakítások után 10 órát sem igényelnek.

Joggal merülhet fel a kérdés, hogy miért éri ez meg nekünk, hiszen csökkennek a bevételeink? Nos, csak az adott cégnél dolgozó >50 fővel is kialakult kapcsolati tőke miatt szájhagyomány útján több olyan cég is megkeresett minket, akiknél a leszerződött óraszámok bőven meghaladják az adott cégnél lévő csökkenést. :) Tehát végső soron nőttek a bevételeink, miközben a szerződő cég elégedettsége is nőtt a csökkenő díjak miatt.

 

Említettük már? A rendszergazdai munka a bizalmon alapszik. :)

Próbálja ki élőben is, kérjen ajánlatot most!